A székelyderzsi oktatás története (4. rész)

6 jún

By:

 A kisebbségi lét szorításában
(1918-1940)

1920. június 4-én kötött Trianoni békeszerződés értelmében Erdélyt Romániához csatolták. A közel 2 milliós magyarság kisebbségi sorba került. Ezzel új fejezet kezdődött az erdélyi iskolák történetében. A háború utáni román oktatási rendszert az 1924-es elemi oktatási törvény, és az 1925-ös magánoktatási törvény szabályozta. Az új törvények célja volt megteremteni az egységes állami oktatást, ezzel párhuzamosan leszorítani a felekezeti iskolákat a küzdőtérről. A román állami oktatás alapeszméje a nemzeti nevelés, egységes nemzeti kultúra megteremtése a területileg megnövekedett Nagyrománia egész területén, így Erdélyben is.

Az elemi iskolai törvény megalkotása Angelescu kultusz- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik. Az iskola nemzeti hivatását így tűzi ki: “Az iskola alakítja a nemzeti öntudatot és készíti elő a nemzetek jövőjét. Az iskola meg kell, hogy változtassa a lelkeket s meg kell, hogy teremtse az összes románok lelki egységét. Egy iskolát és egy lelket kívánunk. Nemzeti szükségesség kisgyermek-iskolák létesítése olyan helyeken, ahol az idők mostohasága miatt sok román gyermek elveszítette ősei nyelvét s elmagyarosodtak. Nemzeti szükségesség ezeket visszavezetni őseik nyelvéhez.” (Gál Kelemen: Nemzeti nevelés román megfogalmazásban. Erdélyi Múzeum. 1930. 1-3.)

A román kultúrpolitika irányítói kezdettől fogva felismerték a felekezeti oktatás rendkivüli jelentősségét a magyarság nemzeti öntudatosítása szempontjából, s ezért mindent elkövettek, hogy azt tönkretegyék, és a magyar tanköteleseket az állami iskolába kényszerítsék. 1921. március 24.-én Péter Sándor lelkész sajnálattal jelenti, hogy a derzsi küldöttségjárásból kifolyólag szeretve tisztelt ősz pöspökünket méltóságos és főtiszteletű Ferencz József urat méltatlan támadás érte a Gazeta Ardealului című román lap 1921. március 12-én megjelent számában: A székelyek magatartása és a magyar sovinizmus című cikkében. Részletek:
“A magyar sovinizmus küzdelme különösen kulturális téren nyilvánul meg. Ezen szempontból a székelyek kezdettől fogva amaz óhajukat fejezték ki, hogy iskoláikat segélyezze az állam. Bizonyos fokig ez a dolog meg is valósult. A magyar sovinizmus azonban nem tette le a fegyvert. A kolozsvári magyar unitárius püspökség valóságos propaganda szolgálatot szervezett, és ugyanakkor kényszerítette az unitárius papokat, hogy felekezeti iskolákat létesítsenek, és tartsanak fenn.”
“A lakósok ösztönzésére Ébert András pap végül törekedett az iskolának tansegélyt kieszközölni, hogy a lakosok megszabaduljanak az adótól, melyet eddig az iskola fenntartására fizettek. Egy év óta az iskola a közoktatási minisztérium gondozása és rendelkezése alatt áll, az oktatás azonban székely nyelven történik.”
“A püspökség utasította Ébert András papot a felekezeti iskola visszaállítására.” “.”.

E rosszakaratú, és minden ízében hazug cikkre jónak látta és kötelességének tartotta a kebli elöljáróság a következő választ adni: Részletek:
“A székely nyelvről előbb már volt szó. Az iskola így ilyen beállítása nem felel meg a valóságnak: Székelyderzsben a lakosok nem fizetnek iskolai adót, és Ébert András nem eszközölt államsegélyt. A való tény az, hogy a székelyderzsi felekezeti iskolát két év óta az egyház maga tartja fenn, három tanerővel és 186 növendékkel.”

1922. június 1.-én a hatóság 629/922 számon kelt határozatával a felekezeti iskolát közegészségügyi szempontból alkalmatlannak nyilvánítja, és betiltotta. A kebli tanács úgy határozott, hogyha a felekezeti iskolában alkalmazott három tanerőt az állami iskola átveszi, úgy ők a felekezeti iskolát megszüntetnék, mert a falunak a fenntartásra, illetve a hiányosságok pótlására nincs pénze.

Dénes Gézáné, derzsi lakos emlékei szerint ebben az évben, 1922-ben volt az első nagysikerű színdarab bemutató, a “Végrehajtó” színdarabé, melyet Szathmáry Ferencné tanítónő tanított be. A második világháború kitöréséig rendszeresen sorra kerültek emlékezetes színdarab bemutatók, mint a sikeres “Betyárkendő”, a “Falurossza” című művek.

Az 1924-es Püspöki széki vizsgálati jegyzőkönyvéből tudomást szerezhetünk arról, hogy konfirmáltatás csak a 14. életév betöltése után történhet. A törvénytelen házasságok száma 25. Felekezeti iskola nincs, az unitárius növendékek állami iskolába járnak. A rendes iskolások száma 141, ebből 82 fiú és 59 lány. Az ismétlők száma 21, 12 fiú és 9 lány.

A vallási oktatást a lelkész végzi, az ismétlőben Szathmáry Ferencné. A községben működik a Dávid Ferenc ifjúsági egyesület. Állandó iskoláztatás lévén, a szülők gyermekeiket iskolába járatták. A cigányok között akadt, aki nem járt, s így írni-olvasni sem tudott. Az 1925-ös törvénytervezet értelmében a magyar egyházi és magániskolák tanulói nem érettségizhettek saját bizottságuk előtt, hanem csak egy román tanárokból álló bizottság előtt. Az eredmény az volt, hogy a diákok 70-80%-a megbukott. Az 1925. évi magániskolai törvény 27. cikke alapján: “A magániskoláknak nincs joguk semmiféle oklevelet kiállítani, csupán az iskolában végzett tanulmányokra vonatkozó igazolásokat adhatnak.” Egy 1927-es átiratból tudjuk, hogy a községi képviselő tanács kéri az egyházközséget, hogy a jelenlegi szövetkezeti helyiségül szolgáló régi iskola épületét, állami óvoda helyiségül engedje át, miután a vármegyei iskola tanács megengedte a községnek, hogy óvoda helyiségről gondoskodjék.
A következő évekről hivatalos dokumentum nem maradt fenn.

Az 1939-es “általános európai zűrzavar, de különösen a német-angol-francia, továbbá a finn-orosz és a távolkeleti japán-kínai háború a semleges államok békéjét és nyugalmát, s így a mienket is nagyon befolyásolják. A folyamatos behívások katonai és munkaszolgálatra sok családnak a kereseti lehetőségét megbénították.”

A székelyderzsi áldozatok a második világháborúban:

 

Toró Domokos 1920. honvéd. Dénes Albert 1921. honvéd.
Egyed Balázs 1918. pénzügyőr. Egyed Vilmos 1921. honvéd.
István Zsigmond 1919. honvéd. Nagy Miklós 1918. pénzügyőr.
Román katonaként: Elekes Domokos 1919.

Írta: Kovács Erika