Az ember fáradozása és Isten áldása

5 dec

By:

Két évtizednyi némaság után istentiszteletre hívta a székelyderzsieket a református kistemplom harangszava. Adományokból épétették át a több mint 120 éves szentegyházat. Az ünnepélyes átadáson részt vettek a Life Gyermekmentő Egyesűlet hátrányos helyzetű fiataljai, akik a munkálatokat végezték. Vezetőik elhozták az ajándék 100 rózsatövet is, amelyet majd tavasszal ültetnek el a templomkertben. Varga Gábor budapesti szobrász–keramikus megkondította a fa haranglábra helyezett, saját alkotású kerámia hírközlőt. A helyieknek emlékezetesek maradnak Kányádi Sándor költőnek, a felújítás program fővédnökének szavai: vannak vidékek… legbelől.

A cudar időjárási körülmények mellett is lelkesítettek a kis kányádi szavalók, Zakor Emőke, Kiss Orsolya, Márton Melinda, Gábos Csongor és Gábos Csaba–Örs hangjai. És a felújításban részt vállaló fiatalok arcán látszott: számukra valódi sikerélmény, hogy a munkálatok végeredményének átadásán is ott lehettek. Nyári tevékenységüket kerámia emléktábla is örökíti a templomfalon, de megszemlélhető a régi állapot és a maihoz vezető folyamat fotódokumentációja is ugyanott. Bodor Pál író az egyházközség egykori szolgálattevői, a két Bodor, Pál valamint József lelkész felmenői hagyatékának öröméről szólt. Böjte József filmrendező és Csáky László pedagógiai tanácsadó az adomány célba juttatóiként voltak jelen. Demeter Sándor Loránd helyi unitárius lelkész Isten igéjével köszöntötte az egybegyűlteket, az asszonykórus pedig zsoltárral. A hálaadó istentiszteleten Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese az ,,Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6) – üzenetét aktualizálta. Kidomborítva: ami ellobbanni látszik, Jézussal ,,járó képes” jövőjű. Csifó Dénes, a kányádi anyaegyházközség lelkésze a templom és a leányegyház történetének ismertetése után a jelenlévőknek bemutatta a kistemplom kegytárgyörökségeit, amelyek Gamaliel rabbi hitével beszélik el: ami Istentől van, megmarad.

Molnár Melinda – Udvarhelyi Híradó

[the_ad id=”1252″]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .