Beszámoló a 2011-es évben történt eseményekről

6 júl

By:

Egy újabb esztendő végéhez érkeztünk, amikor is az ember akárcsak egy gazda számba veszi az éves eredményeit, sikereit, kudarcait, és előkészíti terveit a következő esztendőre, hogy eredményei által megerősödve neki vágjon annak, és hibáit kicsiszolva újabb eredményeket érjen el. Figyelembe véve a jelenlegi világgazdasági helyzetet, az országban uralkodó gazdasági helyzetet, nem panaszkodhatunk az idei évben elért eredményekre, sőt elmondhatjuk hogy nem adósodtunk el, és ha lassan is de előre léptünk. Sokan gondolják, hogy lehetett volna több megvalósítás is, igen, én is így gondolom, de ahhoz hogy ennyi is legyen a mércét ennél magasabbra kellett tenni, és ahhoz, hogy ennyi is megvalósulhasson a látszatnál többet kellett küzdeni. A másik alapvető probléma, hogy olyan dolgokért kell küzdeni 2011-ben amelyek több évtizedes lemaradásnak tudhatóak be a fejlett országokhoz, térségekhez képest. Természetesen ezeket a lemaradásokat be kell hozni, ezen bizonyítottan dolgozunk is, de 3 év alatt lehetetlen több évtized év mulasztását behozni. Vannak olyan személyek is, akik igazi hősként mondják, hogy ők mindent jobban tudnának, vagy megvalósítottak volna ( mai modern szóval ez a száj karaté ). A válaszom: be lehet bizonyítani, a lehetőség mindenkinek adott. Addig is végzem munkámat a közösségért kitűzött célok érdekében.

Az alábbiakban következzenek azok a fontosabb események, és beruházások amelyek Székelyderzs községben történtek a 2011-es esztendőben. Májusban Önkormányzatunk pályázatot adott le A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium Nemzeti Fejlesztési és Infrastruktúrális Programjára (PNDI) a községi út leaszfaltozására, és a községi csatornahálózat megépítésére. Ebből az előző sikeres lett, így várhatóan 2-3 éven belül (ennyi a program futamideje) aszfaltszőnyeg kerülhet a községi útjainkra mintegy 6,3 km-es szakaszon. Ez Székelymuzsna teljes település közti úthálózatát jelenti, Székelyderzsen a Felszeg, Gödörköz nevű utcákat, és még néhány mellék utcát. A szennyvíz hálózat pályázata sajnos sikertelen lett, de amennyiben sor kerülne a községi út aszfaltozására, úgy előtte csövek elhelyezésével az úttest alatt egy alternatív megoldásként szolgáló mini derítőmedencék elhelyezésével kiépített rendszer lehet a jó megoldás. A községünket érintő 133-as megyei út szakaszán nyáron kövezésre került sor, majd ősszel mintegy 800 méter aszfaltszőnyeg került leöntésre két rétegben, elérve ezáltal a székelyderzsi Művelődési Házig. Hargita Megye Tanácsának programjában szerepel ezen útszakasz további felújítása, amelyre szintén megnyerték egy 3,6 km-es szakasz leaszfaltozását a megyehatár fele a Nemzeti Fejlesztési és Infrastruktúrális Program keretén belül. Székelyderzs és Székelymuzsna Művelődési Házainak teljes felújítását célzó pályázatunk került fel sikeresen a CNI listára, amelyről eredmény a későbbiekben várható. Addig is hasznos munkálatokat hajtottunk végre mindkét Művelődési Házban. A székelyderzsiben elkészült a régóta várt Wc helyiség 2 női, 2 férfi részleggel, és 2 piszoárral. Új modern konyhabútor került megrendelésre, hármas mosogatókagylóval, és vízhatlan munkalappal, megfelelve ezáltal bizonyos közösségi élelmiszerkészítési programoknak. A székelymuzsnai Művelődési Házban lefestődött a nagy terem lambéria burkolata, mellék és fő ajtója, felújítódott mindkét előtér, valamint a konyha lecsempézésre került, új konyhabútor került beépítésre, és új kályha épül, illetve a bejárati ajtó cseréjére is sor kerül. Június elején átadásra került a székelyderzsi ivóvíz hálózat, amelynek családi házakhoz való bekötésére jövő év nyarán kerülhet sor, előre is felkérjük a lakosságot a csatlakozásra való felkészülésre. E hálózat az 577-es Kormányprogram keretén belül nyert támogatást, amellyel megépült egy 200 köbméteres víztartály, egy vízház, és egy klórozó berendezés is mintegy 950.000 Ron értékben. A pénzek lassú érkezése végett, a székelymuzsnai vízhálózat újjáépítése átkerült Hargita Megye Tanácsának kisvízprogramjába, amely által az ősz folyamán megépült az új hálózat a településen, a helyi Önkormányzat támogatásával felújítódott a két víztározó, és egyik bekerítésére is sor került . Itten megtörténtek a bekötések is a lakosság közreműködésével.

Mindkét település ravatalozója szerkezetkészen áll, befödve cseréppel, befejezésük a jövő évre várható. Mindkét településen szelektív hulladékgyűjtők kerültek elhelyezésre, amelynek célja a tudatos hulladékgazdálkodás, és érdekessége hogy a hulladékért cserébe kapott wc papír ellátja mindkét település óvodáinak, és iskoláink szükségletét. Hargita Megye Tanácsának támogatásával mintegy 38000 lej utalódott át a helyi költségvetésen keresztül a Székelyderzsi Unitárius Egyház részére az unitárius templom fűtésrendszerének megépítésére. Székelymuzsnán megépült egy új átjáró a Zöld Ház előtt, valamint a Patak utcában. A székelymuzsnai Művelődési Házban elkészült a Bán Péter emlékszoba, valamint felújítódott az ifjúsági terem. Mindkét településen kisebb kövezésekre is sor került a községi utakon.

Idén is megrendezésre került mindkét településen a Falunap, amelynek Önkormányzatunk társszervezője volt, újra kiosztásra kerültek a Gondos gazda, takaros porta érdem táblák, és csomagok az erre érdemleges telektulajdonosoknak. Nekik ezúton is gratulálunk szorgalmukért. Az egészségügyi ellátáson túl, Önkormányzatunk fínanszírozást nyújtott a Caritas szervezetnek az általános iskolában levezetett társadalomépítő gyermekprogramjához is, amely több hónapon át tartott. Támogattuk a Gyereknapot, valamint a Mikulás csomagokat, illetve köszönetet mondunk azon békéscsabai gyerekeknek, aki rajtunk keresztül juttatták el ajándékaikat a helyi gyerekek számára, ezáltal örömtelibbé téve karácsonyukat.

Az idei év érdekességeként említést teszek a Székelyderzsi Mátyás Huszárcsapat megalakulásáról, amely öt taggal jött létre hagyományőrzés céljából. Tagjai átvették a Pro Derzs Ifjúsági Alapítványt, és a Civitas Alapítvány segítségével sikeres pályázatot nyertek a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt kiírásán. Ezúton felhívást tesznek közzé, miszerint várják az új tagokat soraikba.

A fentiek voltak azok, amelyeket leginkább fontosnak tartottam megosztani a helyi közösséggel, valamint a Székelyderzs község iránt érdeklődőkkel. Mindenki számára kívánok egy sikeresebb, boldogabb új esztendőt erőben, és egészségben.

Írta: Zoltáni Csaba – Székelyderzs község polgármestere