világörökség banner derzs


Jégverés napi határkerülés és hagyományörző falunapok Székelyderzsben


Hatodik alkalommal kerül megrendezésre június 27-28-án, az immár hagyományossá vált falunapok, amely egy régi hagyomány köré épül. Az 1800-as évek elején több éven keresztül elverte a jég a falu határát. Egy asszony álmot látott, amelyben az állt, hogy minden esztendőben meg kell kerülni a határt, hogy a falu ne maradjon termény és betevő falat nélkül. Az egyházközség keblitanácsa határozatot hozott, hogy minden esztendő júniusának utolsó szombatját ünnep gyanánt szenteli. Azóta is megünneplik, most már a falunapok keretén belül, ami mostanra egy kétnapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát.
Minden székelyderzsit, elszármazottat szeretettel várunk haza és természetesen szívesen látjuk a hozzánk ellátogató kedves utazót is.

Ne engedjük, hogy ez a csodás hagyomámy a múlt homályába vesszen!

A hatodik alkalommal megrendezett falunapok részletes programja:

2009 . június 27. - Szombat

12:00 - Megnyitó az unitárius templom előtti téren - Zoltáni Csaba polgármester ünnepi köszöntője
12:00 - 14:30 - Jégverés napi határkerülés
15:00 - Ünnepi istentisztelet az unitárius templomban
16:00 - Kürtőskalácsos kínálás
16.30 - Az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének képviseletében az unitárius vártemplom általuk támogatott mosdójának átadása
17:00 - Az I. világháborús emlékmű koszorúzása
17: 30 - A Fiatfalvi Unitárius Egyházközség fúvós zenekarának előadása
18.30 -A Székelydályai Barantacsapat hagyományos magyar harcművészeti bemutatója
20:00 - Utcabál
22:00 - A Székelyderzsi Unitárius Egyházközség Asszonykórusának ünnepi előadása

Június 28. - Vasárnap

11:30 - Áhítat az unitárius templomban
12:00 - Tövisi Zsolt tervezőmérnök, műépítész vetítettképes előadása a templom felújítási munkálatairól
12:45 - Nagy Magyari Zoltán és Nagy Magyari Júlia énekmondók ünnepi műsora
13:00 - Közebéd
14:30 - Viccmondó verseny, sörivó verseny, kötélhúzó verseny, traktorhúzó verseny
17:00 - Foci (az iskola focipályáján)

Székelyderzsi Falunapokról bővebben>>

Hogy betekintést nyerhessenek az előző évek falunapi hanfulatába kérem kattintsanak az alábbi linkek valamelyikére vagy nézzék meg a 2007-ben készült videót:

Az előző évek falunapjai képekben
|2004| |2005| |2006| |2007| |2008| |2009|









         PageRank Checking Icon Oldaltérkép Powered by ©Huni