Műemlékeink védelmében – 2012

21 aug

By:

Több mint egymillió lejből újíthatják fel a székelyderzsi erődtemplomot, a székelydályai műemléktemplom továbbra is megkapja a felújításhoz szükséges támogatást, miként a Székely-Támadt vár is a restaurálási tervek elkészítéséhez – jelentette be sajtótájékoztatóján Antal István parlamenti képviselő.

A székelyderzsi unitárius vártemplom az UNESCO világörökség része, s mint hírül adtuk, múlt hónap elején adták át az ötvenezer lej értékű infrapaneles fűtésrendszerét. Derzsben, ahol a bástyában tárolt szalonnának köszönhetően úgy tartják, nem szegény a templom egere, végre nekifoghatnak a felújításnak: az első lépést jelentő közbeszerzési licitet március végén hirdetik meg – tudtuk meg Antal István parlamenti képviselőtől. A honatya elmondása szerint a szükséges eljárások után a templomot több mint egymillió lejből újíthatják fel. A képviselőtől megtudtuk továbbá, idén is folyósítják a Szent György-ábrázolásairól híres székelydályai református templom felújítására szánt összegeket, s így a politikus szerint a Kelemen Hunor vezette Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint az RMDSZ-lobbi által támogatott istenházában, amelynek építését a 14. század elejére teszik, idén nagyot haladhatnak a munkálatokkal. A sajtótájékoztatón szó esett a székelyudvarhelyi Székely Támadt- vár áldatlan állapotáról is. Antal elmondta, közbenjárásukra sikerült belefoglalni a kormányprogramba a restaurálási tervek elkészítésére, valamint a kivitelezésre szánt pénzösszeget, a munkálatoknak a tervezés időigényességének függvényében láthatnak neki. A felmérés elvégzésével megbízott szakcégek négymillió euróra becsülik a rehabilitáció teljes költségeit. A Székely Támadt-vár két éve került be az országos restaurálási programba. A Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium által meghirdetett, restaurálási tervek elkészítésére kiírt pályázatot egy nagyszebeni és egy marosvásárhelyi cég közösen nyerte meg: vezetőik a várfalhoz toldott épületek eltakarítását javasolják.

Forrás: Hargita Népe Udvarhely