24 Jan
István Adrián Szülőfaluja iránt érzett szeretetből és tiszteletből szánta el magát István Adrián (képünkön), hogy összeállítson egy olyan képes albumot, amely az utókor számára felbecsülhetetlen értékű lehet. A Ramocsavirág hívei című könyv a szerző szerint – és nem csak – úttörő és egyedülálló a maga nemében, Székelyderzs lakóiról készült fotók gyűjteménye az 1800-as évek végétől egészen a múlt század közepéig.
Ritkaság olyan fiatalemberrel találkozni, akinek a szülőfalu, azaz a nevelőfalu, olyan sokat jelent, mint Adriánnak. Csillogó szemmel és teljes beleéléssel mesél arról, hogy miként született meg a könyv ötlete és hogyan valósította meg álmát. Erdészmérnöki végzettséggel rendelkezik, jelenleg topográfus, de a magyar, székely történelem minden mozzanata érdekli.
„Csíkszeredában születtem, édesanyám székelyderzsi származású. Szüleim elváltak a ’90-es években, így kerültem Székelyderzsbe, ahol a nagyszülők neveltek egészen második osztályos koromig. Ezt követően visszakerültem Csíkszeredába, de a vakációkat mindig falun töltöttem. Ez a falu a szívem csücske, nagyapám apámként foglalkozott velem, amit tudok, tőle tanultam. Akaratlanul is belém nevelték a székely falu iránti vonzódást, a hagyomány szeretetét” – meséli Adrián.
A könyv összeállításának ötlete régóta érlelődött benne, így egy nap elindult, és házról házra járva több mint 1200 régi fényképet gyűjtött össze. Minden követ megmozgatott, hogy elérje célját. Miután összegyűlt a könyv tartalma, a képeket különböző tematikák szerint csoportosította: a kötet elején a régi népviseletben lévők kaptak helyet, majd az esküvői, „párosodási” (így nevezték a régi dokumentumokban) fényképek jönnek a sorban. Helyet kaptak a regruták, az I. világháborús honvédek, az úgynevezett „román” katonák, akik a román hadseregben szolgáltak, valamint a „szkimbások”.
Ők voltak azok a fiatalemberek, akik azért, hogy megszabaduljanak a román hadseregből, lovat adtak a tiszteknek cserébe, így néhány hét után hazamehettek. Magyarán megvásárolták szabadságukat. Ezek többnyire jobb módban élő fiúk voltak. A könyv a II. világháborús katonákat is bemutatja, de vannak fotográfiák a román–magyar határról is, amely nem messze húzódott Derzs határától. A fiatalembernek arra is volt gondja, hogy az Amerikába elvándorolt, valamint más városokban szolgáló elszármazottak fényképeit is egybegyűjtse. Többek között az ő dédapja is tíz évet töltött a tengerentúlon, összegyűjtött pénzéből építette fel Derzs központjában a családi házat.
Az arcképcsarnokban számos férfi- és női portré szerepel, a könyv utolsó lapján pedig édesanyja, István Etelka gyerekkori képe látható, aki székely népviseletben állt a fényképezőgép elé. A gyűjtés legnehezebb része a személyek beazonosítása volt. „Benne van az albumban üknagyapám is, aki 1854-ben született. Most már az idősebbek közül kevesen élnek, akik felismerik a képen látható személyeket. Nem mindenki tudta, hogy kik vannak a fotókon, ezért az anyakönyvek, illetve logika szerint kibogoztam, hogy kiket ábrázol, ábrázolhat a kép. Időigényes munka volt, számos éjszakámat töltöttem az album összeállításával, de megérte a fáradságot. ”
A könyv kordokumentum, a képek elárulják például azt is, hogy a népviselet miként változott az évek során a faluban. „Látni lehet, hogy a székely harisnya hogyan alakul át priccses nadrággá, hogyan térnek át kényelmesebb ruhákra. A posztókabát helyét átveszi a zakó, a rendruha, a csizmát pedig félcipőre cserélik. Az első világháború előtti időszakban kivétel nélkül székely ruhában jártak, sújtásos posztókabátban, harisnyában, csizmában, bakancsban, báránybőr kucsmában.”
A fotók sok mindent elárulnak, de néhány történetet csak maga a szerző tud elmesélni. Például azt, hogy az egyik képen látható férfi, István András, dédapja második unokatestvére a román király lovászmestere volt. Egy másik képen családjával látható Marci János, aki egy híres cigányzenész volt, ők muzsikáltak minden bálban annak idején. „Van egy nóta is, amelyben megéneklik Marci Jánost. A gyerekei is zenészek voltak. A helyiek egy-egy hasábfával fizettek, mire a falu szélére értek, tele volt a szekér. Azért két napig húzták.”
Székelyderzsben a múlt század elején 1500-an laktak, jelenleg 600 körüli a lakosság száma. „Úgy érzem, most elindult egy csíra, mondhatnám, lélekben is.” A szerző nagyon örül, hogy átmentette ezeket a fotókat, hálás a székelyderzsieknek, amiért rendelkezésére bocsátották a fényképeket.
A könyv címe egy Balázs András nevezetű paptól származik, aki az 1920-as, 30-as években szolgált Derzsben, ő találta meg a településen és menekítette ki az első székely rovásírásos téglát. Egyik prédikációjában használta ezt a kifejezést, hogy „derzsiek, ti vagytok a ramocsavirág hívei”. Az album – amely 711 képet tartalmaz – előszavát a szerző írta, ebben többek között a könyv születéséről vall, másrészt pedig egyfajta használati utasítást is ad arra vonatkozóan, hogy miként kell forgatni a könyvet.
A gyűjtés öt év munkájának gyümölcse, saját kiadásban jelent meg idén Székelyudvarhelyen. A borítón a Barabás Vilmos kántor 1914-ben történt fogadását megörökítő különleges fotó foglal helyet. A szerző szerint sok pozitív visszajelzést kapott a könyv megjelenése után, azok, akik elhunyt családtagjaikat fedezték fel a képeken, meghatódva vették kézbe az albumot.
Egyik célja a régi fotók átmentése volt, másrészt Adrián arra szeretné ösztönözni a környékbeli falvak fiataljait, hogy bátran fogjanak hozzá szülőfalujukban hasonló munkához. A fiatalember elárulta: öt éve dolgozik egy másik munkán is, pontosabban Székelyderzs őstörténetét tanulmányozza. Erről is szeretne majd könyvet írni a jövőben. Társaival Derzsben megalakította a székely huszár csapatot, s bár most Udvarhelyen lakik, ott szeretne letelepedni.
A ramocsavirág más megnevezése henye boroszlán vagy gyalogborostyán. A hagyomány szerint egy Ramocsa nevű tündér járt erre, léptei nyomán gyönyörű virágok nyíltak. A Székelyderzstől 5 km-re található Ramocsa-domb déli oldalán honos, és Erdélyben egyedi, a vadorgonához hasonló. Általában május-júniusban nyílik, és természeti ritkaságként tartják számon a botanikusok, éppen ezért védett növénnyé nyilvánították. Sajnos napjainkban egyre nehezebb rátalálni. Az öregek mesélik, hogy amikor fiatalok voltak, sokkal nagyobb területen volt megtalálható.
A könyv megrendelhető az alábbi elérhetőségek egyikén:
Telefon: +40 742 505 265
E-mail: istvan.adrian@yahoo.com
Forrás: Székelyhon – szekelyhon.ro
