28 Feb
Székelyderzsben ismét megrendezésre került a jégverés napi határkerüléssel egybekötött falunapok. Az idei rendezvény nagy népszerűségnek örvendett, határkerüléskor nem mindenki fért fel a szekerekre, sokan lóháton indultak határt kerülni. A határkerülőkhöz csatlakoztak a helyi Mátyás huszárcsapat huszárjai valamint a székelyudvarhelyi hagyományőrző huszárcsapat pár tagja. A hagyományokhoz híven a határkerülők megálltak egy forrásnál, egy gabonatáblánál és a település bejáratánál, ahol Újvárosi Katalin lelkésznő áldást mondott. Útközben zsoltárokat énekeltek. A faluba visszaérve virágból és búzakalászból font koszorúkkal várták a lányok a határkerülőket, majd bevonultak a faluba ünnepi Istentiszteletre. Az Istentisztelet keretében átadták az unitárius egyházközség idei Petky János díját, melyet Pál Ákos és Dénes Ferenc vehettek át. Az Istentisztelet végeztével az ünneplő gyülekezetet kürtőskaláccsal kínálták. Az este elmaradhatatlan programpontja az utcabál volt. Vasárnap a helyi Kornis Kata Asszonykórus örvendeztette meg dalaival a vasárnapi Istentiszteletre egybegyűlteket. A szószéki szolgálatot Heidfogel Pál, a darányi testvértelepülés református lelkésze végezte. Gidó Csaba történész Székelyderzs első világháborús részvételéről tartott vetített-képes előadást.