Székelyderzsi lakodalmas szokások

26 Feb

By:

A legfontosabb és legszebb időszaka az életnek, amikor két ifjú házasságot köt, hogy együtt küzdjenek meg a felmerülő gondokkal és közös érővel egymást segítve, támogatva igyekezzenek a boldogság útja felé. Ezért minden korban különös ünnepéllyel, vidám lakomával szokták e nevezetes, az egész életre kiható alkalmat megülni. Száműzik a bút, bajt, aggodalmat s öröm, vidámság, reménység tölti el minden résztvevő szívét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amint a legény kiszemelte a menyasszonynak valót és szüleivel is megegyezett a házasság felől, megtartják az eljegyzést, amikor a legény gyűrűt ajándékoz a leánynak.
Ez az esemény is mulatsággal van egybekötve, de csak nagyon közeli rokonok hivatalosak.

A lakodalmi vendégek meghívása a vőfély által történik a lakodalmat megelőző vasárnapon, amikor már kezdődik a készülődés, vagyis a húslevesbe való laska elkészítése.
Ezen a vasárnapon este a vőlegény a kocsmában ,,fizeti a legénységét”, mulat a barátaival, éjszaka éjjeli zenét adnak a menyasszonynak.
Egész héten készülődnek a lakodalomra úgy a leányos, mint a legényes háznál . Ebben besegít a nagyszámú rokonság.
A készülődés a következőkből áll: kalácssütés, tészta készítés, kenyér sütés, húsok és italok előkészítése.

[the_ad id=”1252″]

Egy nagyon érdekes kelléke a derzsi laokdalmas szokásoknak az ,,ijjuju fa” vagy ,,ijjuju kalács”. Ez a következőképpen készül: egy elágazó faágat a héjától megtisztítanak, rátekerik a kisodort nyers kalácstésztát, majd az ágat beszúrják egy sületlen kalácstésztával töltött tepsibe. A kemencében megsütik majd papírrózsával kidíszítik és a lakodalom napján az asztalokra felteszik.

Lakodalmas szokások

Csütörtök este van az ágyvevés, amikor a vőlegény rokonai elmennek a leányos házhoz, hogy megvegyék az ágyat, amit már a lány közeli hozzátartozói előkészítettek és a hozományt kirakták egy szobába (paplanok, párnák, abroszok, ágyterítők, szőnyegek, zsákok, törölközők, törlők, csipkék, bútorok, edények, stb.).
Néhány asszony nevetséges módon fel van öltözve (pl. vőlegénynek, kisasszonynak, cigányasszonynak). Visznek a konyhára fűrészport, tojáshéjat, káposztalevelet valamint aprópénzt, amivel megveszik az ágyat. A kapun ugyan be lehet menni, de tréfálkozó asszonyok fogadják, akik a kapun belül ,,szapulnak” és ,,törik a kendert”. Tehát nem jó helyen járnak az ágyvevők, szó sincs itt lakodalomról.
A szobában tovább tart a tréfálkozás, az aprópénzt szétszórják ,,az ágyat megveszik”.
Ezen az estén a lakodalomba hivatalos fiatalok színes papírból rózsákat, virágokat, bojtokat, macskalétrát készítenek, amit majd kapu díszíteni használnak fel. Pénteken a vőlegény barátai zöldágat hoznak az erdőből, amivel szombaton feldíszítik úgy a leányos mint a legényes ház kapuját, valamint a kultúrotthont.

Szombaton délután a lakodalom a menyasszony kikérésével kezdődik. A szószóló beszél a vőlegény nevében. A menyasszony helyett előbb egy öregasszony, majd egy kislány ajánlja magát a vőlegénynek.
A vőfély búcsúztatja a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől és barátaitól. Utána a násznép zeneszóval vonul a templom felé, amikor az utcabeli asszonyok kötéllel elkötik az utat, sok boldogságot kívánnak az ifjú párnak, virággal köszöntik, vizet öntenek a lábuk elé. Csak akkor adnak szabad utat, ha néhány tréfás kérdésre válaszol a szószóló és a násznagy.
A templomi esküvő után, a templom előtt a menyasszonyt megtáncoltatják, majd a kultúrotthonba vonul a násznép. A bejárat előtt egy seprű van, amit a menyasszony felvesz és az ajtó mellé teszi, nem átlép rajta (ezzel azt bizonyítja, hogy ő milyen szorgalmas).

Kezdetét veszi a mulatozás: étel ital van bőven: kalács, sós perec, házi kenyér, pálinka, bor, borvíz van az asztalon, majd következik a különböző ételek tálalása: előétel (hidegtál vagy pörkölt makarónival), laskaleves, sült (disznó és tyúk), reszelt pityókával, savanyúsággal, sütemények, majd reggel fele töltelékes káposzta.
A vacsora után következik az ajándékozás, majd a menyasszonytánc, amikor (és csakis akkor) a menyasszonyt vagy a cipőjét ellehet lopni. A mulatozás reggelig tart.

Ez a lakodalmi szokás, az 1980-as ’90-es évek végén még élő volt Székelyderzsben, és részben még ma is él.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.