Tag Archives: Kifejezés eltávolítása: Remove term: élő hagyományok

Die Unitarianische Kirche

5 Jan

By:

A Vártemplom legnagyobb értéke az, hogy a Kárpát Hazának egy élő és működő szent helye, zarándokhelye.

A Székelyderzsi Unitárius Vártemplom 2006-ban a vártemplom az egyetlen olyan romániai magyar műemlék, amely az UNESCO világörökségkincsének a része.

A vártemplom három egységből áll: torony, várkerítés és a templom. A monumentális építészeti látvány mellett a vártemplom kulönlegességeihez tartozik a világon egyedülálló élő örökség, a rovásírásos emlék és a XV. századból származó falképek, köztük Szent László királyunk legenda-ábrázolása.torony

A várfalhoz képest a torony ferde elhelyezkedéséből feltételezhető, hogy egykor egy görbe alaprajzú védőfal vehette körbe a templomot. A torony magassága ma 38 méter. Eredeti magasságát 1866-ban emelték meg 10 méterrel.

hombar1A várfal belső oldalán egykor körfolyosó (gyilokjáró) futott körbe, amelyeken közlekedve védeni lehetett az erődöt a támadókkal szemben. Ezeket 1788-ban bontották le, mert a templom elveszítette akut1 védelmi jellegét. Félnyeregtetős színeket építettek, ahová a falu lakói elhelyezhették ingóságaikat (kelengyésláda, szerszámok), a beköltöztetett hombárokban, szuszékokban gabonakészletét tarthatta. A bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására tették alkalmassá.

A több mint kétszáz éves hagyományt a falu lakossága ma is élő örökségként őrzi. Élő hagyományként a köréje épülő szokásrenddel a világon egyedülálló látványosság.

vekasok1Gabonamérő vékások (20 liter), félvékások (10 liter), negyedvékások (5 liter) magyar királyi pecséttel hitelesítve.

Kulönlegesség még a várfal délnyugati sarkában levő védelmi kút, amelyhez a telepulésnek vallási hagyománya is kötődik. Évszázadok óta előírás, hogy kizárólag csak ennek a kútnak a vizével szabad keresztelni. A vize tiszta, iható.

A templom építése kulönböző időszakokban történt: A szentély részét (ahol az orgona van) az 1200-as években, a templomrészt az 1400-as években, a várfalat és a bástyákat az 1500-as években építették. A templom tetején látható védelmi emelet a lőrésekkel és a szuroköntőkkel 1605 – Basta Erdély-dúlása után épült Petky János költségén.

A templomban található fapadokat 1790-ben állították fel, és azokat fizetés arányában osztották ki a családoknak, azzal a kikötéssel, hogy minden családtag csak az ő családjának padjába ülhet.

urasztal

A templompiac közepén álló úrasztala szintén festett, 1867-ben készult.

A templom szószékét művészi faragású és diszítésű, festett korona ékesíti, amely 1759-ben készult. Bartha Mihály és neje Dénes Judit készíttette. Felirata: “Kiálts teljes torokkal, mint a tormbita”.

1871-ig csak szent György napjától Szent Mihály napjáig volt hallható a déli harangszó. 1871-től napjában háromszor harangoznak: reggel, délben, este. A napi harangozáson kívul kulön harangozás van szertartások alkalmával és “nagy idő” esetén. A toronyban található nagy harangot Petky János öntette Derzsben 1607-ben.

Petky harang1A Petky által öntetett nagyharang mellé a feljegyzések szerint 1674-ben az egyházközség egy kisharangot öntetett, amelyet az I. világháborúban hadicélokra elkoboztak. A jelenlegi kisharangot 1923-ban közadakozásból öntette az egyházközség.

Az 1929-ben végzett javítási munkálatok során a kinti, bejárat melletti befalazott ablak kibontásakor) kerult elő egy rovásírást tartalmazó tégla. Keletkezési ideje egyelőre bizonytalan. Szakirodalmi ismertetések 1274 – 1431 közötti időszakra teszik a keletkezését, kiemelve, hogy téglába égetett technika-ként Közép-Európa legrégibb rovásírás emléke.

rovas1Nem csak keletkezése, hanem olvasata is vitatott. A fordítási változatok közül a legelfogadottabb: Miklós Derzsi apa-pap.

Az orgonakarzat 1800-ban épült. Akkor készült az első orgona is, amelyet, 1837-ben valamiért kicseréltek a ma is meglévővel. Az orgona fémsípjait az I. világháború végén kiszedték és hadi célokra használták fel. Teljesen csak 1946-ban, a II. világháború után sikerült rendbe tenni.

Petky zaroko1 cimeres zaroko1 ekes zaroko1

A szentély boltozatát faragott kövek díszítik. A szószéktől jobbra haladva a papi szék fölött két olyan zárókő látható, amelyek csúfolódó arcot ábrázolnak. A csúfolódó arcok után az első zárókőn a székelység címere, a másodikon egy címerpajzsban ábrázolt eke, a harmadikon a Petky család címere látható.

A templom déli falrészét három falkép borítja

Pal1A bejárattól jobbra az első kép Pál apostol megtérését ábrázolja. A damaszkuszi úton történt eseményt, az utána következő néhány napot és a megkeresztelkedést egyetlen fényképbe sűríti az alkotómester. A szakállas arcban valószínű, hogy a készítőmester önarcképét tisztelhetjuk. A kísérő katona a zászlójának latin nyelvű feliratából az derül ki, hogy a falkép 1419-ben készült.

szentmihaly1
A második képen Szent Mihály arkangyalnak egész alakos ábrázolását lehet megtekinteni. Kezében serpenyős mérleget tart, amelynek felső serpenyőjében ördögöket, az alsóban egy imádkozó nőt lehet látni.

pusik1A déli falrész harmadik képe töredék, amely három alakot ábrázol, akik fejükön püspöksüveget viselnek, kezükben püspökbotot tartanak. Művészettörténeti leírásokban mint püspökszentekről lehet olvasni, de úgy is találkozhatunk velük, mint a három bölcs király, akik a kisdedhez zarándokolnak.

Az északi falrészt is három falkép borítja

Noi martirok1Az 1720-ban épített karzat alatt egy női mártírlegenda töredéke látható. Összekötözött kezű, véres hátú nőket ábrázol, amint egy toronyból lökik ki őket.

Laszlo uldozi a kunt1A templom északi falrészét teljes egészében a Szent László legenda uralja. A 2008-ban végzett feltárásnak köszönhetően kiegészűlt a falképciklus a kivonulást ábrázoló jelenettel. A nagyváradi várból a kunok ellen induló királyt és seregét megáldja a püspök. Ezt követi az ütközet, majd a Kun üldözése, a Birkózás, a Lefejezés és a legvégén a Pihenési jelenet. A gótikus hálóboltozat gyámkövei helyenként beépülnek a falképszőnyegbe, de összességében nem tudják megtörni sem azt az erőt, amely a falképből árad; sem azt az esztétikai élményt, amelyben a magas szintű ábrázolás részesít.

szent-laszlo-legenda-fresko-szekelyderzs

Az északi falrész utolsó ábrázolásáról rosszabb esetben nem esik szó, jobb esetben nincs megnevezése. A szürke ruhás szent jelképeit képírással olvasva Remete Szent Antalra ismerhetünk, akivel szemközt két vörös ruhába öltözött, glóriát viselő nőalak áll. Remete Szent Antalról hasonló ábrázolás a szepesszombati római katolikus plébániatemplom 1503-ban készült oltárszárnyán látható Szent Antal megkísértése címmel.