16 May
Az időjárás nem kedvezett a falunapok szervezőinek, a szombati programot át is írta. A határkerülést nem lehetett megtartani a zuhogó eső miatt, a falunapok így 3 órakor kezdődtek a templomban. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd az Istentisztelet után Villányi László Darány község polgármestere mondta el köszöntő beszédét, ezt követte a Hargita megyei tanács képviselőjének, Benyovszky Lajos köszöntő beszéde. A templomozás után az egybegyűltek megkoszorúzták az első világháborúban elesettek emlékművét, ahol Rab Tímea szavalatát hallhattuk. A koszorúzás után felavatásra került a turisztikai információs iroda és népművészeti bemutatóüzlet, melynek célja, hogy a turistákat hasznos információkkal lássák el és hogy bemutassák nekik a helyi termékeket.
Az avatóünnepséget követte a gyermekek kulturális műsora. Az 1-4 osztályos diákok népdalokat énekeltek és népi gyermekjátékokat mutattak be. Ezt követően a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség Gyermeknéptánc csoportja tartott első ízben előadást. A gyermekeknek a táncot István Csaba tanította, a talpalávalót Biás Ákos és Német István kíséretében az egyházközség Asszonykórusa szolgáltatta. Az esti program is módosult kicsit, ugyanis zuhogó esőben nehéz lett volna utcabált rendezni, ezért a bálozni vágyók a Művelődési házban rophatták a táncot.
A vasárnap már úgy kezdődött hogy a nap elő-előbukkant a felhők mögül, a program így nem változott az időjárás miatt. Az istentisztelet után Pál Péter falképrestaurátor tartott előadást a templom freskóinak kozerválási technikáiról. Elmondta hogy milyen módszerrel rögzítették a freskókat a falhoz, hogy hogyan oldották meg a fal szellőzését, valamint beszélt arról is hogy milyen munkák várhatóak a közeljövőben.
A program vetélkedőkkel folytatódot, elsőként a traktorhúzásban mérték össze erejüket a jelentkezők, utána sörivásban mérkőztek meg. A gyermekek viccmondó versenyen, és kötélhúzásban mutathatták meg tudásukat. Időközben elkezdődtek a fotballmérkőzések a helyi iskola sportpályáján, négy csapat mérkőzött meg, amelyet Kányád csapata nyert. A kupa átadásával zárult a falunapok programja.