Aszfaltúton a világörökség részéhez – 2010

22 Jun

By:

Elkezdődött az aszfaltozás a DJ 133-as számú megyei úton november 2-án. Az ünnepélyes munkálatindításon részt vett Zoltáni Csaba, Derzs község polgármestere, Nemes Anna Borbála alpolgármester, Újvárosi Katalin lelkész, Kelemen Csongor, Hargita Megye Tanácsa útügyi igazgatóságának osztályvezetője, valamint számos helybéli érdeklődő. Az ünnepség a polgármester köszöntőjével kezdődött, aki megköszönte Hargita Megye Tanácsának, hogy a mostani gazdasági válság ellenére is meghallgatta és teljesítette kérésüket.

– Az aszfalt nemcsak az itt élők számára fontos, hiszen többször megtörtént, hogy a külföldi turisták szerették volna meglátogatni az 1999-ben a Világörökség részévé nyílvánított vártemplomot, de a község határában, ahol elfogyott az aszfalt, egyszerűen megfordultak és elmentek – mondta a polgármester.

Kelemen Csongor osztályvezető Borboly Csaba megyeitanács-elnök szavait tolmácsolva elmondta, hogy tavaly sikerült elérniük az aszfalttal Derzs község határáig, most pedig a határtól egészen a templomig van lehetőségük aszfaltozni.

[the_ad id=”1252″]

– Nem állunk meg itt. Jövőre, a megyei tanács közbenjárására, valamint az RMDSZ kormányzati képviseletének segítségével a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztési Alap révén aszfalt fog húzódni egészen Maros megye határáig. A mostani aszfaltozásnak már a tavasszal meg kellett volna valósulnia, ugyanis ez a tétel már akkor szerepelt a megyei tanács költségvetésében, de sajnos óvás óvást ért a közbeszerzés során, ami ez ideig késleltette a kezdést – mondta az osztályvezető.

Az ünnepi beszédek sorát Újvárosi Katalin unitárius lelkész áldása zárta. – 2011-ben hatezer látogatója volt a vártemplomnak, de meggyőződésem, hogy az aszfaltnak köszönhetően ezek száma évről évre nőni fog – mondta a lelkész.

A Székelyderzs Kányád felőli bejáratától Székelymuzsna irányában haladó 800 méteres szakasz felújítási munkálatainak értéke 486 700 lej. Kövezéssel, illetve egy ballasztréteg és két aszfaltréteg (alap- és koptatóréteg) leterítésével fogják megerősíteni az útrendszert.

Forrás: Hargita Megye Tanácsa – Sajtószolgála
 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.