Kadácsi Inczeffy József, székelyderzsi unitárius lelkész 1838. évi jelentése

12 dec

By:

Az év vége közeledtével itt egy kis érdekesség Székelyderzsből, egy évvégi összefoglaló az 1838. esztendőből. A dokumentumot a székelyderzsi származású Dénes Mátyás küldte.

„Szomorítólag nevezetessé és emlékezetessé tészi ezt a múló 1838. esztendőt az, hogy igen szűk őszi termése vala, sőt amint a Dersiek beszéllik, soha szegényebb őszi termés a Dersi határokon nem volt, ez tavasszal mind el volt veszve, de kedvező idők járván valamennyiben megujjult, hanem későn ért, sőt egészen egyszeris meg nem ért, a füvek elfojtották, s igyis csak ugyan kevés kalangya gyült, s azis nagy reszint mind üszöges lett. Az aratással tovább nem várakozhatván az emberek, Augusztus első hetibe fogtak hozzá. És ez a terméketlenség országos vala, kivált a Székely és Szász helységekre nézve, következése pedig az lett, hogy az ily szűkön gyűlt gabona, igen szűkön, rendszerint csak fél fél vékát eresztvén, sokan még földjeiket sem tudták bévetni, sokan pedig vett gabonával vetették bé; kenyérnek a legtehetősebb házaknál kevés maradott; nagyobb rész pedig az esztendő eltelésével, kenyér nélkül maradva, a jövendő boldogító reményétől tápláltatva, lépett által a más esztendőbe.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .