14 Nov
Szép időre virradt, lovas-dobos meghívás jelezte, hogy a mai, egy különleges nap a falu életében. Jégverést ünnepelnek a helybéliek, melyre falunapok keretében hazahívták az elszármazott, valamint derzsi kötődésű embereket is. A hivatalos megnyitóra a templom előtt került sor 12 órakor. Előbb Zoltáni Csaba, Székelyderzs község polgármestere köszöntötte az egybegyülteket, emlékeztetve, hogy az a nép melynek ilyen erős gyökerei vannak nincs kihalásra ítélve. Ezt követte Darány község polgármesterének köszöntő beszéde. A folytatásban Demeter Sándor Loránd tiszteletes úr ismertette a határkerülés menetét az ünneplőkkel. Szekéren és lóháton indult a határkerülő menet, melyre, a jó időnek betudhatóan, sokan elmentek. Előbb egy forrásnál állt meg az ünneplők serege, ahol az életet adó vízre kértek áldást, a következő állomásnál, egy búzamező mellett, a kenyeret adó búzát áldták meg, majd a falu bejáratánál annak lakóira kérték Isten áldását, ahol a konfirmandusok koszorúkkál fogadták a lovas-szekeres menetet.
Harangszó hívta az embereket ünnepi istentiszteletre, Demeter Sándor Loránd hirdetett igét, ezt követően került sor a Petky János díj átadása. Ezt a díjat minden évben két olyan személy kapja meg akik valami kiemelkedőt tettek az egyházközségért. Az idei évben ezt Csukor Dezső és Gábor Katalin vehette át. Álmodjunk jövendőt Székelyderzsnek! cím alatt várták kötetlen beszélgetésre a helybélieket és elszármazottakat, melyen Székelyderzs jelenlegi problémáinak megoldására keresték a választ az egybegyültek. A nap kulturális esttel folytatódott, kilenc órátol Tengeri hántás címmel a helybéliek szerepeltek, mely program igen népszerűnek bizonyult, megtöltve nézőkkel a kultúrotthont. A helyiek előadását a Sirülő néptánccsoport széles repertoárja követte, majd Nagy Tünde népdalokat énekelt. A kultúrális est az éjszakába nyúlott, időközben megkezdődött a hajnalig tartó utcabál is.
A vasárnapi program áhitattal kezdődött, Újvárosi Katalin lelkésznő hirdetett igét. Az áhitatot követően Tövisi Zsolt tervező ismertette az egybegyültekkel a templom felújításának lépéseit, kiemelve hogy szeretnének mindent az eredeti formájára visszaállítani, majd a felmerülő kérdésekre válaszolt. A Győri Pedagóguskórus előadása színesítette a vasárnapi programot, majd az ünneplők a templomból átvonultak a kúltúrotthonba, ahol a a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont színjátszócsoportjának előadására került sor. 14 órától felavatták a Darány község által adományozott szobrot. Az idei falunapokat is fotballmérkőzések zárták.
Az eredmények: Székelyderzsi ifik – Kányádi ifik 3-0
Székelyderzs – Kányád 1-1 (büntetőpárbajjal Székelyderzs nyerte a mérkőzést).