3 Dec
Ősz van, indul az indián nyár, apró zsibongó gyerekcsapat vonul az iskola felé. Emlékszem, hogy jó negyed évszázada, a mi korosztályunk alig várta, hogy szeptember legyen egy hosszú “fárasztó” és tikkasztó forró nyár után, hogy újra találkozzunk az Alma Materben. Igényeltük, hogy magunkba szívjunk egy kis tudást, műveltséget, emberséget azoktól a második szülőnek becézett egyénektől, akikre felnéztünk, tiszteltük őket. Kemény idők voltak, zavaros eszmék és ideológiák kora. Pionírok is voltunk, de nem tudtuk az igazi lényegét. Azt hittük ez egy katonás játék, ami fegyelemre, következetességre, kitartásra tanít. De nem az volt. Mégis emberek, asszonyok, értékteremtő és hagyományőrző felnőttek is kikerültek azokból az időkből. Most demokrácia van, szabadság, úgynevezett versenyteremtő piacgazdasági unió. De lassan elfogynak a “gólyák”, akik az iskolát be kéne népesítsék.
Elfogynak az évsdzázados erkölcsi értékrendjeink. A gyerekek az informatika rabjai lsznek. Kikopik a felnőtt tisztelet az iskola falai közül, de az utcákon is látni serdülő kamaszokat, akik a nagy információáradatban nem lelik helyüket, nincs igazi komoly és szórakoztató beszédtémájuk, egészséges tudásalapú érvelés–vitatehetségük. Az igazi hivatástudattal felvértezett pedagógus ekkor felteszi a kérdést: én vajon mire kellek, ebbe a fertő társadalomba? Mert arra nem, hogy “gyermekmegőrző” központban fél napig korrigálja azt amit a család hét éve nem adott meg.
Az én célom és hivatásom az, hogy ősszel megszámoljam a “gólyákat”. Feltárjam előttük egy csodálatos értékközpontú élet rejtelmeit, megmutassam nekik, hogy működik a természet, az ember, az Isten és ezek között mi az igazi harmónia. Megmutassam a felnövő nemzedéknek, hogy lehet alkotó munkával és nem sumáksággal, korrupcióval, kiskapus módszerekkel életet, boldogságot, családot és világot teremteni. De ez a munka is olyan, mint a házépítés: egyszer az alapot kell lerakni. Ebben azesetben az alapot a család és egy értékközpontú társadalom kell biztosítsa. Lassan a család fogalma is átértékelődik. A nagykorúvá lett ifjú valósággal menekül a családi fészekből, Uram bocsáss meg, hogy ifjú pár együtt éljen a szülőkkel, az már valósággal bűntény. A társadalom is zavart. A munkás gyalázza a tanárt, a tanár a politikust hibáztatja, a politikus sárba tiporja a kétkezű becsületes munkást. Egy ördögi kör. Amiből lassan nincs kiút. És akkor ki rakja le az alapot, amire a pedagógus kéne építsen egy boldog felnőttet? Hát ez az. Ajánlom keressük együtt a választ, mert hanem úgy járunk mint Kőműves Kelemen: “amit reggel rakott leomlott estére, amit este rakott leomlott reggelre”.
Ádám Zsolt iskolaigazgató
[the_ad id=”1252″]
