Tag Archives: évvégi beszámoló 2014

Beszámoló a 2014-es esztendőről

6 Mar

By:

Akárcsak a természetben az évszakok váltakozása, életünkben, közösségünkben is hasonló időszakok zárulnak le, és kezdődnek újak. Egy ilyen fejezethez érkeztünk újra, amikor is számadást kell tennünk tevékenységünkről, eredményeinkről. Fontos dolgok ezek az ember életében, hiszen felelősséggel tartozunk embertársaink, és közösségünk iránt. Ilyenkor évvégén összesítjük eredményeinket, tevékenységeinket, és mérlegeljük azt. Bizonyos dolgok lezárulnak, mások folytatódnak, és vannak, amelyek elő vannak készítve, mint új kihívás.

Március 15 - 2014
Március 15 – 2014

A községünket érintő legnagyobb eredmény, hogy idén tavasszal a 133-as megyei úton leterítődött az aszfaltszőnyeg több, mint 3 km-en, elérve a székelymuzsnai útkereszteződésig. Ezáltal a székelymuzsnai lakosok számára, egy majdnem fél évszázados ígéret vált valóra, hiszen 1968- ban Kovács B. Mihály helyi származású megyei vezető, még az évre ígérte az aszfaltút elkészítését Székelymuzsnáig. Az azóta eltelt 46 esztendő alatt folyamatos várakozás volt Székelymuzsna lakóinak. Ezúton köszönetünket fejezzük ki Hargita Megye Tanácsa vezetőségének, hogy jó együttműködésünk eredményeképpen, ígéretéhez híven sor került a munkálatokra.

Jó hír, hogy idén sor kerülhetett a székelyderzsi Művelődési Ház lecsempézésére, valamint nagy termének felújítására. Emellett új lambéria rakódott fel az oldalfalra, kifestődött a Klubb terem, az előtér, a szavazó terem, és új járdarész öntődött az épület elé. A további tervekben szerepel az épület tetőzetének cseréje, külső felújítás, valamint központi fűtés beszerelése.

Jégverés napi határkerüléssel egybekötött falunapok - 2014
Jégverés napi határkerüléssel egybekötött falunapok – 2014

A székelymuzsnai Művelődési Ház belső udvara lerakódott térkővel, valamint szintén a belső udvarban ásódott egy kút 12 gyűrű mélységben. Az eredmények szerint megfelelő a vízkészlet, amely bekötésre került az épület vízhálózatába. Ez a mennyiség biztosítani tudja a rendezvények vízellátását. Az épület homloki, és hátsó részén szintén térkővel kirakott járda készült, a hátsó részen új kerítés épült. A konyhára vásárolódott egy belső ajtó.

Az év folyamán sor került a községi futballpálya hengerelésére, valamint hitelesítésére. Ezennel megköszönjük a focicsapat tagjainak a felvállalt közmunkákat. Önkormányzatunk anyagilag is támogatta a futballcsapat tevékenységét, hiszen ők a községi sportélet fenntartói, és hírvivői.

Felújítódott a szerződés a Klíma erdő programra, amely 1,6 hektár terület erdősítésére vonatkozik. Határidő: 2019.

Befejeződtek a munkálatok a székelymuzsnai ravatalozó épületén, amely már szolgálja célját. A jövőbeni tervekben szerepel egy kerítés, és egy kapu készítése

A Polgármesteri Hivatal épületén részleges felújításokra került sor, melynek révén a veranda cseréjére került sor, valamint járdaépitésre.

A 15-ös számú községi úton (muzsnai eltérő-Agyagfalva határa) felújitásokra került sor. A munkálatok tételei: kövezés, sáncásás, gyűrűk behelyezése. A LEADER pályázatunk révén megvásárolódott a GPS topográfusi mérőműszer, földmérő programokkal. A kis kotrógép beszerzése januárra marad, mivel nem volt készleten a megfelelő időben. A földmérő műszer beszerzésével, valamint a program szerint feltételként szabott topográfus alkalmazásával kívánjuk megerősíteni a területek kimérését. A 165-ös törvény értelmében leltározni kellett a meglevő területeket, valamint ki kell mérni őket 2016 januárjáig. Ennek előkészítésére egy – egy nagygyűlést tervezünk Székelyderzsen, és Székelymuzsnán is. Fontos, hogy a lakosság is bekapcsolódjon, és együtt működjön az Önkormányzattal. Felmerült a dűlőn belüli tagosítás is, hogy kevesebb és nagyobb parcellák legyenek.

Idén is sikeres kaláka programra kerülhetett sor. Ez évben is megszerveződött a Hargita Megye Tanácsa által kiírt kaláka program. Közösen a János Zsigmond általános iskolával, és a székelymuzsnai iskolával megvalósult a teljes kerítés csere a János Zsigmond általános iskola előtt, a tömbház előtt, a székelyderzsi óvoda, és a Művelődési Ház előtt. Kapucsere történt az iskolánál, és az óvodánál. A székelymuzsnai iskolához wc csészék vásárolódtak. Ezúttal is megköszönjük azon szülők segítségét, akik önzetlenül a közösségi program mellé álltak.

A Pro Derzs Ifjúsági Alapítvány sikeresen pályázott a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványhoz december folyamán fűnyíró, és bokorvágó gépekre. E gépek beszerzésével az ifjúság faluszépítő csapatot kíván felépíteni, amelyet támogat a helyi Önkormányzat is.

Focipálya átadás
Focipálya átadás

Önkormányzatunk támogatta a Falunapokat, március 15-e megszervezését, a székelymuzsnai Falugondnokságot, a Viharsarok Egyesületet, a Pro Derzs Ifjúsági Alapítványt, a Székelyderzsi Futballcsapatot, a gyermeknapi programot, a Mikulás, és Angyal ajándékokat.

Összefoglalva tömören a helyi Önkormányzat tevékenységét, egy boldogabb, és sikeresebb esztendőt kívánok a község minden lakójának erőben, és egészségben, hogy a munkát együtt tudjuk, majd folytatni. Ehhez az Önök segítségére is szükség lesz, hiszen együtt vagyunk erősek. Zárjuk le az esztendőt a maga örömeivel, és bánataival együtt, engedjük át magunkat az ünnepnek a szeretet jegyében, és gyűjtsünk erőt az újabb megpróbáltatásokhoz.

Zoltáni Csaba, polgármester – 2014 december