Címkearchívumok: imahét konfirmálás
I. Az egyházközség vallási életéről – 2012
18 dec
CSALÁDLÁTOGATÁS
Január 23-február 1 között az év eleji családlátogatásokat Újvárosi Katalin lelkésznő végezte. Az egyházközség vezetőségéből az idén Pál Ákos jegyző-énekvezér, Dénes Éva-Márta pénztáros, Dénes Jolán keblitanácsos, nőszövetségi küldött és Ballok Ibolya keblitanácsos, kórusküldött kapcsolódtak be a családlátogatásba. Az imádságot és az áldást követően ők adták át a családnak a kis képeslapot, rajta az évi bibliai biztatással: „Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében.” (Ef 6,10) Összesen 135 családot látogattak meg.
ÁLLANDÓ GYÜLEKEZETI PROGRAMOK
Gyászcsoport
Amikor valaki közelit elveszítünk, lelkünkben összedől a világ. A temetés körüli felfordulás még képes lábon tartani, a rokonok és szomszédok figyelmessége kincset ér, de vannak pillanatok, amikor lehetetlen elviselni a hiányt, a magányt, a megváltoztathatatlant. Ebben kívánt segítséget nyújtani a gyászcsoport, melybe olyan embereket hívtunk, akik az elmúlt időszakban veszíttették el valamelyik közeli hozzátartozójukat. Egymást segíteni a bajban, megérteni az érzést, amivel küszködik csakis olyan teheti meg, aki hasonlóképpen érez és él. Ebből a gazdagságból merítve találkoztunk öt héten keresztül és igyekeztünk feldolgozni a gyászban felmerülő nehézségeinket. Remélem sikerült!
Nőszövetségi esték
Minden kedd este vallástermünkben lehetőséget biztosítunk asszonytestvéreinknek a találkozásra. Immár évek óta működő asszonycsoportunkban egy lelkes és összetartó közösség alalkult ki, akiket nem csak a rokoni szálak, hanem a hit és a szeretet is összeköt. A közös imádság, Bibliaolvasás mellett mindig jut lehetőség a beszélgetésre,kínálkozásra, filmnézésre, előadásokra, de az imaheti kis varrottas ajándékok elkészítésére is.
Bibliaórák
Szerda esténként családi házak biztosítanak alkalmat arra, hogy az egykori fonók mintájára összegyűljön a szomszédság egy kis imádságos együttlétre. Áldás kisérje mindazokat, akik házuk ajtaját megnyitják az ilyen alkalmak előtt is.
Vallásórák
Minden csütörtökön délelőtt a helyi János Zsigmond Általános Iskolában,délután pedig az egyházközség vallástermében találkozunk egyházközségünk gyermekeivel. Konfirmációs felkészítő vasárnap istentisztelet után van.
Gyermekkórus
A csütörtök délutáni vallásóra gyermekkórusos tevékenységgel folytatódik. Ezzel új hagyomány teremtésére vállalkoztunk. Az éneklésből kiváló közösséggé formálódott asszonykórus munkáján fellelkesülve Vas Székely Piroska zenetanárnő vezetésével újabb kórust alapítottunk. Egyházközségeink gyermekeit szólítottuk meg, hogy az együtténekléssel őket is segítsük hitéleti és közösségi útjaikon. A gyermekkórus a Dávid Ferenc emlékistentiszteleten mutatkozott be a gyülekezetnek. Második fellépése karácsony ünnepén a gyermekműsor keretében volt. Áldás kísérje útjukat. Szeretettel várjuk újabb érdeklődő gyermekek csatlakozását. Kérjük a szülőket, hogy biztassák és támogassák gyermekeiket!
Kornis Kata Asszonykórus
Zsoltár és népdaléneklésre vállalkozó asszonykórusunk a hagyomány tisztelete és ápolása mellett új éneklési formákkal is ismerkedett. Karácsony ünnepén ebből adott rövid ízelítőt a gyülekezet tagjainak.
Furulyaórák
Bár furulyacsoportunk létszáma megcsappant, akik maradtak rendületlenül tanulják az újabb darabokat. Idén már két szólamra szólaltatták meg furulyáikat.
ESEMÉNYEK A GYÜLEKEZET ÉLETÉBEN
HITERŐSÍTŐ HÉT ÉS ESPERESI VIZSGÁLÓSZÉK
A hiterősítő imahetet Székelyderzs-Székelymuzsna unitárius egyházközségeiben március 12-16 között tartottuk. A hét vendéglelkészei: Simon Ilona, evangélikus, Apáca; Szombatfalvi József ifj., unitárius, Homoródszentmárton; Pálffy Tamás Szabolcs, unitárius, Marosszentgyörgy; Fekete Levente, unitárius, Nagyajta. Hiterősítő hét záró napján látogatta meg az egyházközségeket az esperesi vizsgálószék, amely elfogadta a február 12-én, az egyházközségi közgyűlés által jóváhagyott 2011-re vonatkozó egyházközségi beszámolót.
KONFIRMÁLÁS
Május 20-án hitükről vallást tettek: Zoltáni Levente, Dénes Richárd, Kovács Anita, Kerestély Dalma, Dámó Melinda, Balok Csaba-Marian, Kovács Csaba, Forgács Miklós. Illesse köszönet a szülőket a templomban végzett nagytakarításért, valamint az egyházközségnek nyújtott tárgyi (szószéki- és úrasztali varrottas) és pénzbeli adományokért.
LELKÉSZI ÉRTEKEZLET
Egyházközségünk biztosított helyet 2012. május 8-án a székelykeresztúri és székelyudvarhelyi egyházkörök lelkészeinek közös értekezletére. Az értekezlet vezetője Ft. Bálint Benczédi Ferenc püspök úr volt. Az előadások utáni ebédre meghívást kapott Dénes Jenő gondnok és Zoltáni Csaba polgármester is. Köszönet mindenkinek a háttérszervezését.
EVANGÉLIUMI GYERMEKHÉT
Bár javítás alatt a templom, lerakat a papilak kertje és a régi iskola udvara, szálloda a régi iskola épülete; egyik sem akadályozhatott abban, hogy július 30. – augusztus 5. között VIII. alkalommal is megtartsuk az evangéliumi gyermekhetet. Idén Székelyderzs Község Önkormányzatának jóvoltából a kultúrház volt otthona a gyermekhétnek.
Egy hét alatt 59 gyermek fordult meg a foglalkozásokon, közülük 50-en rendszeres résztvevők voltak. Téma: Jézus élete és tanítása. A programokat az elmúlt évekhez hasonlóan szerveztük: délelőtt tanulós programok, délután játékok, este a várva-várt vetélkedő.
Egy kis érdekesség Dénes Emőke és Czumbil Örs színészek jóvoltából: bibliai árnyjáték. Ízelítőt kaptak a bábozásnak ebből a stílusából és a vállalkozó kiscsoportosok Jézus születéstörténetét készítették el és mutatták be vasárnap az ünneplő gyülekezetnek.
Mások is bekapcsolódtak és segítettek a foglalkozásokon, ahhoz, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani gyermekeinknek: Kovács Imola és Árkosi Noémi egykori gyermekhetesek, az egyházközségi önkéntes csoport tagjai; Biás Izabella és Oroszhegyi Hilda; Nagy Éva nyugalmazott szanitéc; Szász Tünde papnövendék és mi ketten, Kata és Sándor.
A vasárnapi záró alkalmat tortával és süteménnyel tették emlékezetesebbé Kovács Médi, Árkosi Gyöngyi, Kerestély Zsuzsa, Kerestély Erzsébet, Pál Jutka, Fancsali Gyöngyi, Benedek Izabella, Rosca Lenuta, Kozák Csöpi.
Az idei gyermekhéthez szükséges anyagi hátteret pályázati úton –500 lej értékben – a Magyar Unitárius Egyház VEN szakosztálya biztosította.
Találkozunk jövőre!
TESTVÉRGYÜLEKEZETI LÁTOGATÁS AMERIKÁBÓL
Augusztusban amerikai testvérgyülekezetünk 9 fős képviselete látogatott egyházközségünkbe, tagjai között Manish Mishra Marzetti lelkésszel és családjával. Ittlétük ideje alatt utazási-, szállás- és étkezési költségeiket fizették, tőlünk a programok összeállítását várták. A kirándulások mellett találkoztak a keblitanács, a nőszövetség és az asszonykórus tagjaival, akik terített asztalal tették hangulatosabbá a beszélgetéseket. Közösen vettünk részt a szejkei találkozón és a vasárnapot kétnyelvű istentisztelettel ünnepeltük. Távozásukkor az egyházközség régi iskola programjára 1500 lejt adományoztak. A kíséretért és fordításért Biás Ákos keblitanácsonak, Nagy Violának,és Szász Tünde légátusnak adtak pénzbeli adományt. Kerestély Katalin adományának jóvoltából Manish lelkészt egyházközségünk egy derzsi mintával kivarrt stólával lepte meg.
PETKI JÁNOS DÍJ
Jégverés napi határkerülés ünnepi istentiszteletén az egyházközség részéről átadott díjat gyülekezeti tagként Csukor Dezső keblitanácsos, támogatóként Gábor Katalin kapta. Isten áldását kívánjuk életükre és jó lelkükre. A határkerülést és falunapot az egyházközség közösen szervezte az önkormányzattal és a huszárcsapattal.
ÖREGEK VASÁRNAPJA
Immár hagyományossá lett gyülekezetünkben, hogy október első vasárnapján köszöntjük azokat a gyülekezeti tagjainkat, aki az adott esztendőben 80. életévüket töltik. Idei ünnepeltjeinket istentisztelet keretében műsorral köszöntötte a Kornis Kata Asszonykórus. Ünnepi beszédet mondott Zoltáni Csaba polgármester. A Székelyderzsi Sport Egyesület nevében Dénes Attila mondott köszöntőt és sétabottal ajándékozta meg az ünnepelteket. Ezt követően az egyházközség részéről minden 80. életévet betöltött gyülekezeti tagunknak egy szál virággal kedveskedtünk.
EGYHÁZKÖZSÉGÜNKBE LÁTOGATOTT FT. BÁLINT BENCZÉDI FERENC UNITÁRIUS PÜSPÖK
Október 21-én reggel régi szokás szerint a keblitanács, a székelyderzsi huszárcsapat és hozzánk látogató magyarországi vendégek fogadták Ft. Bálint Benczédi Ferenc püspököt a Kányádi kapunál, az eperfáknál. Üdvözlő beszédet Dénes Jenő egyházközségi gondnok mondott. A templom előtt gyülekezeti tagjaink ünnepi viseletbe öltözve várták a faluba bevonuló püspököt és kíséretét. A Kornis Kata Asszonykórus népdalokat énekelt, majd az egyházközség lelkésze köszöntötte a püspököt és az ünneplő gyülekezetet.
Istentisztelet előtt a püspök úr és a keblitanács a templom felújítási munkálatait szemrevételezték. A püspök úr végezte ünnepi istentisztelet keretében az asszonykórus zsoltáros előadása után Árkosi Attila és Kovács Boglárka furulyaelőadása következett majd az egyházközség gondnoka megköszönte a püspök látogatását és a gyülekezettel való törődését. Istentisztelet után a püspök az egyházközség keblitanácsával ülésezett. Elsősorban a templomfelújítás, a gyülekezeti élet működése és a jövőbeli tervek kerültek szóba. A püspök úr meglátogatta a régi iskola épületét és annak további lehetőségeiről is tárgyalt az egyházközség vezetőségével. Ezt követően ünnepi ebédre Dénes Jenő gondnok és családja fogadta egyházunk előljáróját.
ASSZONYAINK TEVÉKENYSÉGE
A Kornis Kata Asszonykórus és a Nőszövetség tagjaival együttműködve március 8-án szervezte meg Újvárosi Katalin lelkésznő a nőnapi ünnepséget, amelyen 60 nő számára tudtak helyet biztosítani az egyházközség gyülekezeti termében. Az előkészített bohókás műsorszámok és a finom sütemények mellett az est meglepetése az élő zene volt. A rendhagyó mulatságnak már hagyománya van a gyülekezetben, idén harmadik alkalommal szervezték meg.
Március 21-én hiterősítő istentiszteletet tartottak a marosvásárhelyi Bolyai-téri unitárius egyházközségben, amelyre Székelyderzs – Székelymuzsnából a lelkészházaspár Demeter Sándor Lóránd és Újvárosi Katalin voltak meghívottak. A lelkészpárt ünnepi műsorával elkísérte a Kornis Kata Asszonykórus; az énekvezéri teendőket Pál Ákos székelyderzsi kántor látta el. Prédikációjában Demeter Sándor Lóránd lelkész négy kérdésre válaszolt: Miként lehet elcsendesedni? Mi történik velünk miközben Istenre várakozunk? Miért nehéz megváltoznunk? Mi történik velünk, ha megváltozunk, átformálódunk? E négy kérdés megválaszolásának bibliai alapját Anna története szolgáltatta (1 Sámuel 1,1-20). „Egyszerű falusi asszonyok vagyunk mindannyian, akik azért kerültünk össze, mert szeretünk énekelni.” – mutatta be a székelyruhába öltözött kórust Újvárosi Katalin lelkésznő. A bemutatást követően a kórus Székelyderzs, ahol a történelem együtt él a faluval és Megénekelt egyháztörténet című előadásaiból mutatott be irodalmi szövegekkel és történelmi kiegészítő adatokkal ellátott zsoltárokat, népdalokat.
Május 5-én a Nőszövetség volt házigazdája az Udvarhely Köri Nőszövetségi konferenciának. Köszönet mindenkinek, aki jólélekkel részt vett a szervezésben. A templom és a művelődési ház adott otthont a mintegy 106 résztvevőnek. Újvárosi Katalin lelkésznő irányításával erre az alkalomra készült el a nőszövetség zászlója, amelynek alapmotívumát az asszonyok egy múlt század eleji, hímzett szószékterítőről kölcsönözték, amelyet az akkori nőszövetség ajándékozott a templomnak.
Visszahívást kapott a nőszövetség Sepsiszentgyörgyre. 18 tagú küldöttség utazott május 13-án (vasárnap) reggel. Az istentiszteletet Újvárosi Katalin lelkésznő tartotta, miután az asszonyokkal vetített képes előadásban mutatták be a derzsi templomot, az egyházközséget, szokásainkat. Az ünnepi ebéd mellett még jutott idő egy kis városnézésre és múzeumlátogatásra is. Segédlelkészként ott kezdtem a papságot.
Libánsarkán tartotta kiértékelő és jövőtervező napját a Kornis Kata Asszonykórus 2012. június 3-án.
A Kornis Kata Asszonykórus öregek vasárnapján és Dávid Ferenc emlékünnepen járult hozzá az ünnepi alkalmak szépítéséhez. December 26-án, istentisztelet keretében kis karácsonyi koncertet adott. Ezzel kívánt mindenkinek áldott ünnepet és boldog új évet.
Írta: Demeter Sándor Lóránd – székelyderzsi unitárius lelkész
Fotók: Demeter Sándor Lóránd, Újvárosi Katalin, Biás Ákos