Címkearchívumok: Remove term: muzsna
Lerövidül az út Székelyudvarhely és Székelyderzs község között
21 márc
Rövidesen befejeződhet az Agyagfalva és Székelymuzsna közötti út Székelyderzs községhez tartozó szakaszának megépítése. Az alapozás megtörtént, már csak az aszfaltrétegek leterítése van hátra. A projekt megvalósulásával hét kilométert rövidíthetnek a Székelyudvarhelyre igyekvő székelymuzsnaiak.
Elhelyezték az átereszeket, kialakították a sáncokat, valamint az út alapjának megépítése és lekövezése is megtörtént a 15-ös községi út Székelyderzshez tartozó szakaszán – tudtuk meg István Adrián polgármestertől. Mint mondta, a korábbi keskeny utat tavaly kiszélesítették, aminek érdekében több fát is ki kellett vágjanak az erdészettel egyeztetve. Utóbbi azért is jó, mert így jobban éri majd a nap az utat, és nehezebben megy tönkre. A projekt másik nagy hozadéka, hogy a székelymuzsnai Patak utcában egy a korábbinál nagyobb – két méteres átmérőjű – betonhidat építettek, így az árvízveszély is megszűnt a környéken,
ahol egyébként rengeteg ilyen jellegű probléma volt.
„Még a műszaki ellenőr véleménye szerint is nagyon jó alapot építettek az útnak, amelybe speciális stabilizáló anyagok is kerültek. Egyelőre nagyon meg vagyunk elégedve a munkával” – fogalmazott a tisztségviselő. István Adrián rámutatott, idén már csak az alap-, illetve kopóréteg aszfaltot kell elteríteni, ami nyár végéig megvalósulhat. Utóbbi kijelentését a kivitelező céggel folytatott egyeztetésekre alapozza. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az eddigi munkálatoknak köszönhetően télen is járható volt az út. A projekt összértéke 1,9 millió lej, amit egy a fejlesztési minisztériumnál megnyert pályázatból finanszíroznak. Az is bizakodásra ad okot, hogy a tárca rendszerint időben utalja az elvégzett munka kifizetéséhez szükséges összegeket.
A megvalósításnak köszönhetően hét kilométerrel rövidül le a távolság Székelyudvarhely és Székelymuzsna között, hiszen az út Bögöz községhez tartozó szakasza már 2017-ben elkészült egy külön projekt részeként – magyarázta István Adrián. Ez különösen fontos például azok számára, akik munkahelyeikre igyekeznek.
„Most megnyílik Székelymuzsna a világ fele, amire talán még a helyiek sincsenek teljesen felkészülve. Olcsók az ingatlanok, így előfordulhat, hogy többen vásárolnak területeket a településen és esetleg oda is költöznek” – nyilatkozta a polgármester. Éppen ezért arra kért mindenkit, hogy ne fecsérelje el olcsó pénzért az ingatlanjait.
István Adriántól megtudtuk, az előző polgármester már 2015-ben megnyerte a projekt megvalósításához szükséges kormánytámogatást, ám a bürokrácia rengeteg akadályt gördített a kivitelezés útjába, ezért húzódott el mindeddig.