Lerövidül az út Székelyudvarhely és Székelyderzs község között

21 márc

By:

Rövidesen befejeződhet az Agyagfalva és Székelymuzsna közötti út Székelyderzs községhez tartozó szakaszának megépítése. Az alapozás megtörtént, már csak az aszfaltrétegek leterítése van hátra. A projekt megvalósulásával hét kilométert rövidíthetnek a Székelyudvarhelyre igyekvő székelymuzsnaiak.

Elhelyezték az átereszeket, kialakították a sáncokat, valamint az út alapjának megépítése és lekövezése is megtörtént a 15-ös községi út Székelyderzshez tartozó szakaszán – tudtuk meg István Adrián polgármestertől. Mint mondta, a korábbi keskeny utat tavaly kiszélesítették, aminek érdekében több fát is ki kellett vágjanak az erdészettel egyeztetve. Utóbbi azért is jó, mert így jobban éri majd a nap az utat, és nehezebben megy tönkre. A projekt másik nagy hozadéka, hogy a székelymuzsnai Patak utcában egy a korábbinál nagyobb – két méteres átmérőjű – betonhidat építettek, így az árvízveszély is megszűnt a környéken,
ahol egyébként rengeteg ilyen jellegű probléma volt.

„Még a műszaki ellenőr véleménye szerint is nagyon jó alapot építettek az útnak, amelybe speciális stabilizáló anyagok is kerültek. Egyelőre nagyon meg vagyunk elégedve a munkával” – fogalmazott a tisztségviselő. István Adrián rámutatott, idén már csak az alap-, illetve kopóréteg aszfaltot kell elteríteni, ami nyár végéig megvalósulhat. Utóbbi kijelentését a kivitelező céggel folytatott egyeztetésekre alapozza. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az eddigi munkálatoknak köszönhetően télen is járható volt az út. A projekt összértéke 1,9 millió lej, amit egy a fejlesztési minisztériumnál megnyert pályázatból finanszíroznak. Az is bizakodásra ad okot, hogy a tárca rendszerint időben utalja az elvégzett munka kifizetéséhez szükséges összegeket.

A megvalósításnak köszönhetően hét kilométerrel rövidül le a távolság Székelyudvarhely és Székelymuzsna között, hiszen az út Bögöz községhez tartozó szakasza már 2017-ben elkészült egy külön projekt részeként – magyarázta István Adrián. Ez különösen fontos például azok számára, akik munkahelyeikre igyekeznek.

„Most megnyílik Székelymuzsna a világ fele, amire talán még a helyiek sincsenek teljesen felkészülve. Olcsók az ingatlanok, így előfordulhat, hogy többen vásárolnak területeket a településen és esetleg oda is költöznek” – nyilatkozta a polgármester. Éppen ezért arra kért mindenkit, hogy ne fecsérelje el olcsó pénzért az ingatlanjait. 

István Adriántól megtudtuk, az előző polgármester már 2015-ben megnyerte a projekt megvalósításához szükséges kormánytámogatást, ám a bürokrácia rengeteg akadályt gördített a kivitelezés útjába, ezért húzódott el mindeddig.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .