A 2013 – 2014- es tanév kiértékelése

4 márc

By:

A 2013 – 2014-es tanév nagyon kedvezőtlenül indult. A gazdasági megszorítások a tanügyben bekövetkezett folyamatos változások is nagyon kedvezőtlenül érintették az egész pedagógus- társadalmat, így a derzsi Általános Iskola pedagógus-közösségének hangulatára is rányomta bélyegét. Aztán felébredtünk és rájöttünk, hogy nem áll meg itt az élet, hiába próbálkozik az állam az oktatás elsorvasztására, nekünk tenni is kell valamit, és folytattuk a munkánkat ugyanúgy, mint eddig. Egészében értékelve úgy érzem, hogy egy jó tanévet fogunk befejezni. Minden szinten nagyjából szakképzett pedagógusok tanítanak, akik a lehetőségekhez mérten mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvalósítsák az oktatási-nevelési célkitűzéseket.

A 2013-2014- es tanévet 108 beiskolázott gyerekkel kezdtük, 30 óvodás, 54 elemis, 24 felső tagozatos. A személyi mozgás nem számottevő, 2 tanuló jött derzsbe, derzsből távozott 1 tanuló a gimnáziumi oktatásból. A tanulómozgás nem számottevő, de sajnos jelen van intézményünkben az iskolaelhagyás jelensége. Ez a roma családok gyerekeinél jelentkezik és teljes mértékben nem tudjuk kiküszöbölni, a nagyon nehéz szociális helyzetre hivatkozva. Ez részben igaz is, mivel iskoláink egy nagyon hátrányos helyzetű térségben helyezkednek el, sok a munkanélküli, a szegény családok száma évről évre nő, a roma szülők nagy része írástudatlan így nem kapják meg a gyerekek a kellő családi támogatást, hiányzik a nevelés és tudás iránti vágy.

Elemezve a pedagógusok egyéni beszámolóit, a tanulmányi eredmények alakulását és az óralátogatások alkalmával tett megfigyelések alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le a 2014-es év végéhez közeledve:

Curriculum-Tanterv

A tervezés, szervezés, katedraelosztás megfelelő körülmények között, gond nélkül történt. A fiatalabb kollégáknak segítettünk a beilleszkedésben, a tapasztalattal rendelkező kollégák segítőkészek voltak így mindenkinek sikerült elkészítenie a személyes iratcsomóját, valamint az éves és féléves tervezést.

    Erősségek:

  • • Minden szinten szakképzett pedagógus tanít
  • • Minden pedagógus elkészítette a személyes iratcsomóját és folyamatosan bővíti
  • • Tanévkezdésre elkészült az óraelosztás, órarend, opcionális tantárgyak programja figyelembe véve a tanulók életkori sajátosságait és az iskola lehetőségeit
  • • A nemzeti értékelések gyakorlása és a felvételi előkészítése problémamentesen zárult, kielégítő eredményekkel
  • • A pedagógusok követik a program és a tanmenet előírásait, követelményeit
  • • Az ellenőrzés- értékelés ritmikus, változatos
  • • Az előkészítő osztály sikeresen működik
  • • Interaktív tanulási-tanítási módszerek használata
  • • Minden szinten, drog, alkoholfogyasztás elleni felvilágosítás, próba kimenekítések gyakorlása.
  • • Nagyszámú, változatos iskolán kívüli tevékenység
  • • Sikeres –iskola másként hét és prezentáció
    Gyengeségek:

  • • A tanulók tudásszintje gyenge, vagy átlagos
  • • A bukott tanulók számát nem sikerült csökkenteni
  • • Nagy tudásszint különbség az V. és VIII. osztályosok körében
  • • Sikerélmény hiányáról számol be a néhány tanítónő és tanár.
  • • Nem sikerült felszámolni az iskolaelhagyást és jobb meggyőző munkát folytatni a kötelező oktatás szükségességéről.
  • • Hiányzás a roma származású tanulók körében, nem működünk személyes okok miatt együtt a megyei gyámhatósággal, gyerek érdekvédelmi szervezetekkel.

Humán erőforrások

Mivel tanulóink többsége szociálisan hátrányos környezetből származik, az iskola- szülő kapcsolat nem kooperatív alapokon áll. A szülők jelentős része csak csomagmegőrzőnek tekinti az óvodát, a diákok szülei pedig a szociális segélyek miatt küldik iskolába gyerekeiket.

Külön gond a tanszerek beszerzése, ha nem kapják meg idejében az államilag finanszírozott tanszert nincs semmiféle felszerelésük.

Mivel a fejlesztések szorosan kapcsolódnak az anyagi erőforrásokhoz a tervezett fejlesztések nem valósultak meg, és a lehetőségek egyre korlátozottabbak.

    Erősségek:

  • • Beiskolázás, katedra-hirdetés és alkalmazások az előírásoknak megfelelően problémamentesen történtek
  • • A motivált tanulók szeretnek iskolába járni
  • • Minden szinten szakképzett pedagógus tanít
  • • Minden lehetséges állást címzetes pedagógus foglal el (kivétel ahol nem jön ki a szükséges óraszám)
  • • A pedagógusok folyamatosan képzik magukat
  • • A kisegítő személyzet megfelelően végzi a munkáját, kiemelkedő konfliktus, vagy szabálysértés nem történt
    Gyengeségek:

  • • Sikerélmény hiánya egyes pedagógusoknál
  • • Nagyon sok a szociálisan hátrányos helyzetű tanuló
  • • A tudás nem érték a szülők többségénél
  • • Szülő-iskola együttműködése gyenge a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók esetében
  • • Sok tanuló családja a létminimum alatt él, a tanuló fázik, éhezik
  • • A pedagógusok motivációjának hiánya

Nevelés és közösségi kapcsolatok

A faluközösséggel való kapcsolattartás javítását szolgálják az iskolán kívüli és iskolai szabadidős tevékenységeink. Minden pedagógus igyekszik valamilyen plusz tevékenységet szervezni minden félévben. Tevékenységeinkbe igyekszünk minél több szülőt bevonni, igaz ez nem mindig sikerül.

      Erősségek:

    • • Minden jeles egyházi és történelmi esemény megünneplése. Az iskola másként hét alatt kreativitás, intelligencia fejlesztő tevékenységek, sport, tánc, zene, irodalom, személyiség fejlesztés az udvarhelyi Caritas közreműködésével.
    • • Helyi jellegű és szomszédos iskolák meghívásával szervezett vetélkedők irodalmi vetélkedő, énekverseny, szavalóverseny, felolvasó maraton, sportnap, Mesekaraván, a hagyományos Mikulás, Karácsonyi, Nőnapi műsorok, közös kirándulás a szülőkkel, a tanulóknak a Barangoljunk Székelyföldön egynapos kirándulás, szülők bálja, farsangi mulatság stb. Részvétel más iskolák által szervezett vetélkedőkön (Galambfalva, Oroszhegy, Udvarhely, Keresztúr, Bögöz, Kányád)
    • • az- Adj király katonát- történelmi verseny
    Gyengeségek:

  • • Nem minden szülő kapcsolódik be a programjainkba
  • • A tanulók szociális-erkölcsi magatartása rossz
  • • Közvagyon, egyéni tulajdon tiszteletben tartásának hiánya a roma tanulók körében
  • • Rongálások még előfordulnak
  • • Szülők aluliskolázottsága, írástudatlanság (kihat a gyerekek nevelésére)

Anyagi erőforrások, fejlesztések

Mivel a fejlesztések szorosan kapcsolódnak az anyagi erőforrásokhoz a tervezett fejlesztések nem valósultak meg, és a lehetőségek egyre korlátozottabbak, a fejkvóta finanszírozás miatt kizárólag a megyei pénzügy által visszaosztott pénzekből gazdálkodunk.

Ennek ellenére, minden évben sikerült kisebb fejlesztéseket megvalósítani. Célunk az alapok helyes felhasználása, az iskolák állapotának javítása. Sajnos a betervezett feladatokat nem tudjuk teljesíteni a gazdasági megszorító intézkedések miatt, és az utóbbi időben csak rövidtávú céljaink megvalósítására tudunk összpontosítani.

      Erősségek:

    • • Lassan, de javulnak a komforttényezők
    • • A meglévő javak karbantartása, helyes kezelése
    • • Helyi forrásokból, a megyei tanácstól kapott pénzekből minden évben elvégezzük a meszelést és kisebb karbantartási munkálatokat, újabban a Kaláka programmal érvényesülünk, vízvezetés, WC modernizálás, kerítés felújítás.
    • • A meglévő alapok elosztása fontossági sorrendben
    • • Euro 200pályázatra több szülő jelentkezett
    • • Bővültek a tanulás-tanítás anyagi feltételei. Iskolaépületek modernizálása folyamatos.
    Gyengeségek:

  • • A pedagógusok ingázási költségeinek csak 60%-át térítette meg az iskola
  • • Csekély a pedagógusok anyagi jellegű stimulálása ajándékjegyek, érdemfizetés, stb. elmaradása
  • • A muzsnai iskola épületének egy része nagyon rossz állapotú, eredménytelen az egyházzal folytatott tárgyalás a koncessziós szerződés irányában.
  • • Működési engedélyek hiánya, az óvodában, a megszerzése folyamatban van.
  • • Pályázatok eredményessége nem jó a lobbizás hiánya miatt.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .