2018 a kivitelezések éve volt

8 Feb

By:

Székelyderzsben és a hozzá tartozó Székelymuzsnában tatarozták tavaly a kultúrotthonokat, községi utakat építettek, vizet vezettek. Idén folytatják az elkezdett munkát.

Tavaly fogtak hozzá európai uniós pályázatból a székelyderzsi és székely­muzsnai művelődési házak felújításának: előbbire 300 ezer eurót, utóbbira 200 ezer eurót kapott a község. A muzsnai kultúrotthon munkálatainak kilencven százaléka megvalósult, a derzsi hetven százalékban van kész, idén fejezik be teljesen.
– Külső-belső felújításokról van szó, de ez a pályázat magában foglalja a művelődési otthonok bútorzatát, illetve a hang- és fénytechnikát is – részletezi István Adrián, Székelyderzs polgármestere.
A községnek sikerült a tavaly nagyjából befejeznie egy másik nagy beruházást, pontosabban a Muzsnát Agyagfalvával összekötő 4,6 kilométer községi utat, amelynek összértéke 4,5 millió lej. Idén aszfalt kerül rá.
A LEADER-nél 74 ezer eurót nyert a székelyderzsi önkormányzat, amelyből új traktort és hozzá számos fontos kelléket – hóekét, fűnyírót, aszfalttakarító kefét stb. – vásároltak.

István Adrián – Székelyderzs község polgármestere


– Még az előző polgármesterek, Pál Ernő és Zoltáni Csaba idejében indították el a derzsi ivóvízhálózat kiépítését, amelyhez még nem csatlakoztak a község lakói. Ezt a tavaly bővítettük, még 850 méter csövet kellett lefektetnünk. Idén kerül átadásra – sorolja a község elöljárója. – 2016-ban a Helyi Fejlesztési Ügynökségen nyertünk két pályázatot: az egyik tartalmazza az Agyagfalváról Székelymuzsnába bevezetendő úgynevezett városi vizet, a másik pedig az összes községi út aszfaltozását, amely 5 kilométert foglal magában. Idén fogunk hozzá mindkét projekt kivitelezéséhez, hiszen köztudott, hogy Romániá­ban két év a papírmunka, egy év pedig maga a munkálat elvégzése. A licit ugyan még nem történt meg, de ha elkezdjük, két hónap alatt el lehet végezni a munkát – fűzte hozzá.
Tavaly előkészítették a derzsi szennyvízhálózat építésére a munkatervet arra az esetre, hogy ha kiírják a helyi fejlesztési ügynökségen a pályázatot, készenlétben álljanak. Ugyanakkor a derzsi János Zsigmond Általános Iskola központi fűtésére szeretnének pályázni, illetve az iskola felszerelésének modernizálására.
2017-ben a megye 67 településéből Székelyderzs önkormányzata harmadik helyen állt a parcellázási tervek elkészítésében, tavaly ugyan visszaestek a negyedik helyre, de jól haladnak: tavaly közel 76 hektárt sikerült telekkönyvezni, tavalyelőtt 170 hektárt.
– Az állam által finanszírozott szisztematikus kataszterrel 360 hektárt tisztáztunk, Szé­kely­muzs­nában 220-at, Derzs­ben 100 hektárt. Székely­derzsben az 1600 szántóból, kaszálóból nagyjából 500 hektárt sikerült eddig kitisztáznunk, Muzsnában még nem történt érdemleges mérés, de az iratok összeállítása folyamatban van, s valószínűleg hamar a végére jutunk – reméli István Adrián polgármester, aki ugyanakkor elégedett, hogy kis önkormányzatként számos nagy beruházást sikerült megvalósítaniuk.

Nagyálmos Ildikó – hargitanepe.eu

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.