By:
0 3,868Székelyderzsben június utolsó szombatja két évszázada fogadalmi, dologtiltó nap, amelyet határkerüléssel, valamint hozzá kapcsolódó rítusokkal ülnek meg. Ez a hétvége immár tizennég
WeiterlesenBy:
0 2,769Egy újabb esztendő végéhez érkeztünk, amikor is az ember akárcsak egy gazda számba veszi az éves eredményeit, sikereit, kudarcait, és előkészíti terveit a következő esztendőre, hogy e
WeiterlesenBy:
0 2,684Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Sikerekben gazdag, Boldog Újévet kívánunk minden kedves olvasónknak! Mivel közeleg az év vége, mindenhol számadásokról értesülünk, úgy a médiáb
WeiterlesenBy:
0 2,665Elkezdődött az aszfaltozás a DJ 133-as számú megyei úton november 2-án. Az ünnepélyes munkálatindításon részt vett Zoltáni Csaba, Derzs község polgármestere, Nemes Anna Borbála alpol
WeiterlesenBy:
0 4,829A szombati nap lovas dobos meghívással kezdődött, az időjárás miatt később mint azt a programban írta. Három lovas hívta meg a falu lakóit a 12 órától kezdődő lassan 200 éves hagyom
WeiterlesenBy:
0 2,575A település szempontjából hatalmas jelentőségű beruházást, a székelyderzsi ivóvízrendszert adták át (2011) június 3-án a központi közkútnál. Az ünnepélyes eseményen a helyi lako
Weiterlesen